No SSO cookie

Filo rétestészta

Feltette: , dátum:

(0/0)
Elkészítési idő:
Nehézség: Közepes
  • Hozzávalók

    40 dkg liszt


    230 ml meleg víz


    egy csipet só


    1 evőkanál olaj

  • Elkészítés

    Az összes hozzávalót összegyúrjuk - az olaj kivételével, amit majd utólag adunk hozzá. A végeredmény egy rugalmas tészta, amit letakarunk és hagyjuk pihenni.


    A tésztát kettőbe osztjuk ( lehet több részre is, de én szeretek nagy lapokat nyújtani). Majd a nyújtófával 5-7 mm vastagra nyújtjuk.


    A Filo tészta fontos eleme, hogy a kinyújtott lapokat nem kenjük be semmivel (a tekercsek esetében a kinyújtott tészta szeleteket bekenjük egy kevés olajjal), ehelyett letakarjuk egy kissé nedves törülközővel, hogy a tészta teteje ne száradjon meg. Ismét pihentetjük a tésztát és közben előkészítjük a munkaasztalt, amelyet letakarunk egy konyharuhával és azon nyújtjuk majd a tésztát.


    Kezdődhet a móka. Elővesszük az első darab kinyújtott tésztát és mindkét kezünket a közepébe tesszük. Innen kezdjük el nyújtani.


    Minél tovább hagyjuk pihentetni, annál rugalmasabb lesz. A tésztát addig kell nyújtani a kezünkkel, amíg látjuk, hogy nem szakad el; akkor rá kell dobni a törülközőt és kezdhetjük húzni hosszában- majd kinyújtjuk a törülközőt, hogy több helyünk legyen és tovább nyújtjuk előbb az egyik szélét, majd a másikat.


    A lapot túlnyújtjuk a törülköző szélein, hiszen következő lépésként ollóval le fogjuk vágni a tészta vastagabb széleit.  Miért ollóval? Mert, ha késsel vagy derelye metszővel vágjuk, a vágás helye rátapad a konyharuhára és utána nehéz lesz az egész lapot eltávolítani.


    Miután eltávolítottuk a felesleges tésztát (amelyet összegyúrunk és a nedves konyharuha alá tesszük), megszórjuk az egész lapot liszttel, majd a kezünkkel elsimítjuk.


    Következő lépésként, téglalapokra „osztjuk" a nagy lapot. Vágjuk fel mindet ollóval. És ez az a pillanat, amikor elkezdődik a variációk fejezete: mindenki azt csinál, amit akar az így kapott lapokkal:


     


    A receptet Seima ajánlotta.

  •  
 
 
 

Hozzászólások (0)

 
Hozzászólás küldéséhez vagy Regisztráció.
 
Más receptek ugyanazokkal a hozzávalókkal:
liszt1898
olaj1286
Próbálj ki más recepteket is a következő alkategóriákból:
Egyéb desszertek 
Fagylaltok 
Gyümölcsdesszert 
Csokoládé 
Szuflék és pudingok 
Palacsinták 
Rétes tészták 
Kalácsok és fánkok 
Aprósütemények 
Kekszek 

Bejelentkezés

Nem vagy még felhasználónk?

Csak pár percbe telik a regisztrálás.

Regisztráció

E-mail cím
Jelszó
Láthatalan a fórumon (Nem jelensz meg az aktív felhasználók listájában)
 
Elfelejtetted a jelszavad?
Regisztráció